Európa jelenleg szezonális futball-lázban ég a Franciaországban megrendezett labdarúgó EB-nek köszönhetően. 20 éve pedig éppen itt Angliában szervezték meg a bajnokságot.

De sajnos a mai nap egy szomorú eseményre emlékezteti a helyieket: 1996. június 15-én, szombaton délelőtt az IRA Manchester legnépszerűbb bevásárlóközpontja, az Arndale mellett robbantott.

Ez volt méretében a legnagyobb bomba (1500 kg), melyet a második világháború óta az Egyesült Királyság szárazföldi területein felrobbantottak.

Csodával határos módon nem volt halálos áldozat, melyhez az is hozzájárult, hogy az IRA egy órával a tényleges robbantás előtt, reggel 10 órakor telefonon figyelmeztetett néhány biztonsági őrt, így a rendőrség amilyen hamar csak tudta, kiürítette a bevásárolóközpont környékéről az ott tartózkodó kb. 80 000 embert. A helyszínen sajnos a szokásosnál is több vásárló volt, valamint a focirajongók is a belvárosban töltötték a napsütéses szabad órákat, mielőtt elindultak volna a meccsre az Old Traffordba.

A hadsereg tűzszerészeit Liverpoolból vezényelték át, de sajnos nem találták meg időben a szerkezetet. A robbantásnak kb. 200 sérültje volt, és megközelítőleg 700 millió fontos kárt okozott a városnak. A Marks & Spencer üzletét, amely mellett a bombát rejtő teherautó állt, 1999-ben nyitották újra. Az újjáépítés során kibővítették az Arndale-t, a Nemzeti Futballmúzeum beköltözött a modern Urbis épületbe, helyreállították a villamossíneket, és gyakorlatilag az egész belvárost renoválták. Ennek a tragédia utáni újjáépítésnek is köszönhető Manchester mai, nevezzük úgy, "eklektikus" arculata.

Az események fényében érthető, hogy nem veszik jó néven, hogyha az ember ír kockás gyapjúsapkában mászkál az utcán, − de látnunk kell azt is, hogy mindezek ellenére évente megrendezik a Szent Patrik napi ír fesztivált.

Az IRA-akció hátterében az egységes Írország eszméje állt: a szervezet fő célja az volt, hogy az ország gazdasági központjainak meggyengítésével nyomást gyakoroljon Nagy-Britanniára, hogy visszaszerezhessék Észak-Írországot. Sokak szerint a helyzet ironiája, hogy a korábban kevésbé kedvelt Market Street (a pláza mentén húzodó bevásárlóutca) és környéke a robbantás utáni újjáépítésnek köszönhetően megszépült, és szeretetőbbé vált a helyiek számára.

Izgalmas időket élünk! Nemrégiben tett hazalátogatásunk előtt éppen az újonnan megválasztott londoni muszlim polgármesterről, Sadiq Khanról szóló hírekkel volt tele a nemzetközi sajtó.

2016 a britek számára eddig nemcsak a művészvilágot ért sajnálatos veszteségek, de a politikai események miatt is emlékezetesnek ígérkezik: a főpolgármesternek választott Khan, a nyári szavazás Nagy-Britannia uniós tagságról, és mindezek mellett a héten Manchester polgármesterévé választották a homoszexualitását elsőként nyíltan vállaló Carl Austin-Behant.

A róla szóló cikkek legtöbbször a 2001-es Mr. Gay versenyen szerzett győzelmét, és a Brit Királyi Légierőtől 6 évnyi szolgálat után való elbocsátását említik. A dél-manchesteri Burnage-ből érkező munkáspárti képviselő 44 évesen nemcsak az első meleg, de a legfiatalabb polgármestere is a városnak. Céljai között szerepel az is, hogy a titulust lehetőségei szerint közelebb hozza az állampolgárokhoz, és modernizálja azt: “We’re not even on Twitter yet. Let’s get the lord mayor on Twitter.” ("A városháza még a Twitteren sincs fent. Gyerünk, népszerűsítsük ott is a polgármestert." Forrás: The Guardian) A közösségi médiákon egyébként valóban aktív városvezetőtől az egyik kedvenc posztom az alábbi: https://www.instagram.com/p/BE_us_KBMEr/ .

A Légierőtől  1997-ben, 24 évesen küldték el szexuális hovatartozása miatt. Ezek után a manchesteri tűzoltóságnál dolgozott, majd 2001-ben úgy döntött, elindul a meleg szépségversenyen, hogy új szerepmodellt nyújtson az akkori homoszexuális fiatalok számára. Úgy gondolta, volt katonaként, tűzoltóként, karrierjét bemutatva hozzájárulhat a melegekkel kapcsolatos sztereotípiák leépítéséhez.

Férjével, Simon Austin-Behan-nel (akivel féléve házasodtak össze) adoptálást terveznek.

Hivatal alatt a transzneműek esélyegyenlősége mellett a HIV tesztek rendelkezésre állásán is szeretne javítani. Az Angol Közegyészségügyi Szolgálat 2014-es tanulmánya alapján 2013-ban London után Manchesterben volt az egyik legnagyobb a HIV-fertőzöttek száma. Austin-Behant ugyan meghatja, hogy a Légierőtől való elbocsátása óta és a kétezres évektől kezdve mennyivel javult Angliában a melegek helyzete, mégis úgy véli: bőven van még munka etéren annak ellenére, hogy az LGBT közösség Manchesterben élvezi a legnagyobb támogatást.

Újra eljött a városban oly nagy számban jelen levő kínaiak új évi ünnepsége. Idén harmadjára követhettem figyelemmel a programokat. Míg tavaly a ló évét ünnepelték, idén a majom jegyébe léptünk. A négynapos rendezvénysorozat keretében a szokásos fényfestés mellett hagyományörző táncosok, zenészek és graffitisek is felléptek a belvárosban. Pénteken ebédszünetben például ilyen andalító tradicionális zenével találkozhatott az ember a St. Ann's Square-en:

Szombaton ugyan nem volt túl kegyes az időjárás, mégis sok érdeklődőről írt a sajtó. Ma pedig, az újévi ünnepség utolsó napján gyönyörű napsütés kedvezett azoknak, akik megnézték a fesztivál záróeseményeként megrendezett sárkánytáncot, amely során a fellépők három hosszú sárkánnyal járják körbe a kínai negyed utcáit.

Végre eljött a nap, hogy egy jót együnk Jamie Oliver helyi éttermében. És ahogyan azt korábban megígértem, ha lesz alkalmam eljutni, akkor mindenképpen beszámolok az élményről!

A hely

Ahogy már azt korábban is írtam, az épületválasztás alapvetően különlegessé teszi a hangulatot. A régi bank homlokzata messziről is jól látható, mely a King Street nevű sétálóutca belváros felőli végén helyezkedik el. Kitűnő lokáció.

Szombat este lévén az étteremben jópáran voltak, de a recepciós pultot elhagyva egy kedves pincérlány átvezetett minket a földszinti forgatagon. Szerencsénk volt az asztalunkkal, mivel pont a galérián ülhettünk le, ahonnan jól belátni az étterem alsó szintjét. Az itt működő bárnál inkább azok a vendégek foglalnak helyet, akik csak egy pintre, vagy egy desszertre, kávéra ugranak be, de azért néhány asztalt a látványkonyha elé is elhelyeztek. Igazán jól felidézhető a hely eredeti funkciója: ahol régen még pénzügyeiket intéző, sürgő-forgó népek szaladgáltak, ma nyugodtan borozgató vendégek ülnek, és élik társasági életüket.

Az alagsorban található mosdóknál pedig az eredeti hangulatot idéző fehér csempék és fából készült, robosztus ajtók az 1940-es évekbe repítik az embert.

Menü

Volt némi fenntartásom azzal kapcsolatban, hogy Mr. Oliver az olasz konyhára építette hálózatát. Az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés – bármilyen nemzetiségi étterembe megy, melyet köztudottan nem az adott nemzet tagja hozott létre – hogy vajon mennyire lesz autentikus a menü, illetve hogy mennyire próbálják majd mesterkélten megeleveníteni az adott tájegység hangulatát… Tartottam attól, hogy csak a márkán és a külcsínyen lesz a hangsúly.

Miliő

Nos, előítéleteim nem igazolódtak be, és igazán kellemes meglepetésben volt részünk. Az étterem nevéhez hűen Jamie saját olvasatában mutatta be az olasz konyhát. Az ételeket végignézve nekem tényleg az volt a benyomásom, hogy itt egy angol srác, akit megihlettek az olasz ételek, de ettől még hű maradt az északi igényekhez (illetve étvágyhoz). A könnyed mediterrán fogásokkal való pózolás helyett kreatív kombinációkkal töltötte meg az étlapot, melyben ötvözte az itáliai fűszereket az angolosan testesebb ételekkel. A hangsúly a séf kedvenc olaszos ízeinek prezentálásán volt, és nem azon, hogy bizony ezen a szeles, esős éghajlaton is lehet ugyanolyan ropogós a pizzatészta és napsütötte a paradicsomszósz, mint Olaszországban. Nem lehet. De nem is kell. Ez egy másik vidék, más ízekkel és igényekkel. Azonban Oliver éttermében számomra az őszinteség volt a vonzó – na meg persze a kellemesen összepárosított és remekül tálalt ízek.

Előételnek kipróbáltuk az elsőre bizarrnak tűnő, ámde annál finomabb, fekete színű tintahalas spagettit, és a tengeri vonalon maradva némi rántott tintahalat chilis majonézzel. A főétel pedig egy kiadós pork belly roast (sült sertés dagadó vagy hasaalja) sült téli zöldségekkel (fehérrépa, káposzta, sárgarépa), illetve egy egyszerűnek hangzó grillcsirke volt, amit paradicsomszósszal, rukkolával, fenyőmaggal és parmezánnal bolondítottak meg. Számomra ez utóbbi kombináció feltette az i-re a pontot: egy könnyed és játékos fogás, mely megidézi az olasz konyha ízeit.

A karácsonyi felhős-esős-szeles idő után ma reggel csodálatos napsütésre ébredtünk. Gondoltuk hát, leugrunk a közeli Peel parkba egy rövid sétára.

A tegnapi híradásokban azonban sehol nem olvastuk, hogy bizony, ezt a parkot is jócskán elöntötte a duzzadó Irwell folyó. Míg az ottélő vadludak, sirályok és egyéb vízi madarak az elárasztott réteken úszkáltak gondtalanul, a folyó mentén található tanácsi házak lakói serényen lapátolták a sarat és a vizet kertjeikből. A parti sétányok megteltek szeméttel és latyakkal, a házak kerítésén pedig szőnyegek száradtak, már ahol nem semmisítette meg őket a sár és a víz. Az ideiglenesen medencévé alakult játszóteret viszont nem csak a gumicsizmás gyerekek fogják élvezni:

Ahhoz a gondolathoz már nagy nehezen hozzászoktunk, hogy ezen a tájékon nem lesz fehér karacsonyunk, és attól sem döbben le senki, hogy esik az eső. Na de azért hogy áradás legyen a városban... Erre igazán nem számítottunk, hiába sajnos vidéken Cumbria után mar egyre több helyen (pl. Yorkshire megyében is) jelentettek az elöntött házakról, utakról.

 A városunkat átszelő Irwell folyó szintje ma annyira megemelkedett, hogy a boxing day miatti leárazásokra sietőknek tanácsos volt elkerülni a Néprajzi Múzeum és a Lowry Hotel közötti Riverside nevű sétányt (is). A BBC News az alábbi videót osztotta meg nemrég közösségi oldalán :

A belváros egyik sétálóutcájában, a King Streeten egy volt banképületbe költözött be Jamie Oliver egyik olasz étterme, a Jamie's Italian.

Messziről is könnyen észrevehető a hely, mivel a magasban egy, a brand-del ellátott zászló jelzi a sztárséf étkezdéjét. A világhálón olvasható visszajelzések közül majdnem mindenki kiemeli a szokatlan épületválasztást, és a különleges enteriőrt, a kreatív belső átalakítást.

A menüt néhányan túl hivalkodónak és komplikáltnak tartották, habár megtalálható rajta a kiadós Ultimate Burger olaszosítva (mortadella sonkával, provolone sajttal), és a gyerekmenüben például egészen egyszerű fogások szerepelnek (csirke, organikus marha burger, lazac, spaghetti húsgombóccal).

Na de hát - ha személyesen még nem is volt alkalmam, virtuálisan - megtekintve az étlapot a választék elég széles, és amennyire ezen az éghajlaton lehet, autentikusságra törekvő. Az előételek között a bruschetták különböző variációi fordulnak elő, de rendelhetünk rákos aranciniket, vagy a húsimádók számára természetesen egy kis prosciuttot, mortadellát pecorino sajttal vagy (az általam sajnos ki nem állt ánizsos ízű) finocchionát. Olivabogyó töltve, salátában, köretnek, mindenhogy, szárított paradicsom, igazi déli ízek.

Nem lepődhetünk meg, hogy signor Oliver étlapján a legnagyobb kínálat a "pasta" szekcióban olvasható: gnocchi genovese, penne carbonara, tészták tenger gyümölcseivel, de rendelhető a különleges (és sokak számára bizar látványt nyújtó) tintahalas tészta, vagyis a spaghetti al nero.

A desszertek között már csak a tiramisù képviseli a tradicionális olasz konyhát, de egyelőre más itáliai édességet nem ajánlanak. Amint lehetőségem nyílik rá, hogy tiszteletemet tegyem Jamie-nél, ígérem, hogy személyes élményeimmel is bővítem majd a posztot!

Az idő, amit itt már nyárnak szokás nevezni. Sőt. Kánikula. 

És az érdekes az, hogy a vastag felhőrétegnek köszönhetően valóban fojtogató ez a 20°C...

Ez az a hőmérséklet, amikor az otthoni többhetes forróság után a nagynéném Magyarországon előveszi a téli kabátját, én pedig itt, Manchesterben a reggeli 18 fokban kilibbenek a nyári ruhámban az utcára, hiszen beköszöntött a jó idő!

Legalábbis délutánig :)

A hétvégén kétnapos fesztivált tartottak az Alexandra Parkban. A Manchester Caribbean Carneval nemcsak a Moss Side és környékén élő fekete bevándorlókat hívja össze, de rengeteg manchesteri érkezik az eseményre, ünneplendő a néger bevándorlókkal érkező sokszínű kultúrát. Őszintén szólva a rendezvény relatíve kis helyen sűrített egybe megannyi zenét, irányzatot, örökséget, hogy úgy láttam, talán a vengédek sem tudták már nagyon, mi-merre-hány méter. Tollas jelmezbe öltözött résztvevők, földig érő rasztájukat lobogtató árusok, afrikai népi motívumos ingben díszelgő lufi-osztogatók, Afrika-fülbevalós, fejkendős nők sétálgattak fel-alá.

A fesztivál történetéről röviden annyit, hogy 1833-ban első alkalommal ünnepelhettek Trinidadban a rabszolgaság alól felszabadult feketék. A manchesteri fesztivál is ezen eseményben gyökerezik, és vonultatja fel a karibi kultúra színe-javát. A Moss Side nevű kerületbe érkező kelet-karibi bevándorlók pedig 1972-ben rendezték meg az első, hagyományaikat dicsőítő ünnepséget, amin kevesebb, mint száz résztvevő volt még akkor. Mára azonban Északnyugat-Anglia legnagyobb karibi fesztiváljává nőtte ki magát a parádé.

A parkban két nagyobb réten állították fel a színpadokat. A főbejárattól végigsétálva egy kisebb völgyes részen gyűlt össze a tömeg egyik fele, és a koradélutáni napsütésnek (is) köszönhetően igen sokan ugráltak a színpad előtt drum'n'bass ritmusokra. A város jópár híres MC-jét sorakoztatták fel (Strategy, Chimpo, Toddla T), és sokszor úgy tűnt, hogy színpadon ugyanakkora a tömeg, mint a közönség soraiban.

Ahogy az ember átverekszi magát a park túlsó részében lévő rétre, az átjutás kísértetiesen hasonlít arra a heringáramlatra, mikor a Sziget Nagyszínpadától a elsodródunk a Világzenei színpadig. Közben pedig egy kisebb sátor mellett is elhaladhatunk, ahonnan újabb fajta elektronikus dallamok szűrődnek ki, és erre ropja a nép. (A Sziget-lakók joggal érezhettek egy kis Mokka-Cukka hangulatot.) Az úton szembetalálkoztunk néhány fellépővel, akik még / már a tollakkal díszített jelmezüket viselték. És ha esetleg valaki nem bírta kivárni a sort a fish 'n' chips-ért vagy a karibi fogásokért, megpihenhetett az út szélén készíttethetett magának autentikus afrofonást.

A park túloldalán felállított 2-3 színpad közötti pázsiton ülő/fekvő/piknikező fesztiválozók nem az egyes fellépőket, hanem inkább a kakofóniát élvezhették. Ez persze nem zavart sokmindenkit, főleg amikor már a bódékból szerzett friss ananászt, mangót és kókusztejet fogyasztották frissítőként. A tisztáson relatíve kevés volt a hely és összemodóstak a dallamok, de a pódiumokhoz közel volt esélyünk táncolni a letisztult ritmusokra. A napsütötte réten pihenő emberek között pedig gyerekek buborékfújó pisztollyal rohangáltak. A karneválról kifelé jövet észrevettük, hogy egy közeli parkolóban egy kisbusz mellé pár dj táborozott le, a hangfalakból pedig áradt a jungle, hogy a buszmegállóban várakozók se maradjanak ki a jóból.