Végre eljött a nap, hogy egy jót együnk Jamie Oliver helyi éttermében. És ahogyan azt korábban megígértem, ha lesz alkalmam eljutni, akkor mindenképpen beszámolok az élményről!

A hely

Ahogy már azt korábban is írtam, az épületválasztás alapvetően különlegessé teszi a hangulatot. A régi bank homlokzata messziről is jól látható, mely a King Street nevű sétálóutca belváros felőli végén helyezkedik el. Kitűnő lokáció.

Szombat este lévén az étteremben jópáran voltak, de a recepciós pultot elhagyva egy kedves pincérlány átvezetett minket a földszinti forgatagon. Szerencsénk volt az asztalunkkal, mivel pont a galérián ülhettünk le, ahonnan jól belátni az étterem alsó szintjét. Az itt működő bárnál inkább azok a vendégek foglalnak helyet, akik csak egy pintre, vagy egy desszertre, kávéra ugranak be, de azért néhány asztalt a látványkonyha elé is elhelyeztek. Igazán jól felidézhető a hely eredeti funkciója: ahol régen még pénzügyeiket intéző, sürgő-forgó népek szaladgáltak, ma nyugodtan borozgató vendégek ülnek, és élik társasági életüket.

Az alagsorban található mosdóknál pedig az eredeti hangulatot idéző fehér csempék és fából készült, robosztus ajtók az 1940-es évekbe repítik az embert.

Menü

Volt némi fenntartásom azzal kapcsolatban, hogy Mr. Oliver az olasz konyhára építette hálózatát. Az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés – bármilyen nemzetiségi étterembe megy, melyet köztudottan nem az adott nemzet tagja hozott létre – hogy vajon mennyire lesz autentikus a menü, illetve hogy mennyire próbálják majd mesterkélten megeleveníteni az adott tájegység hangulatát… Tartottam attól, hogy csak a márkán és a külcsínyen lesz a hangsúly.

Miliő

Nos, előítéleteim nem igazolódtak be, és igazán kellemes meglepetésben volt részünk. Az étterem nevéhez hűen Jamie saját olvasatában mutatta be az olasz konyhát. Az ételeket végignézve nekem tényleg az volt a benyomásom, hogy itt egy angol srác, akit megihlettek az olasz ételek, de ettől még hű maradt az északi igényekhez (illetve étvágyhoz). A könnyed mediterrán fogásokkal való pózolás helyett kreatív kombinációkkal töltötte meg az étlapot, melyben ötvözte az itáliai fűszereket az angolosan testesebb ételekkel. A hangsúly a séf kedvenc olaszos ízeinek prezentálásán volt, és nem azon, hogy bizony ezen a szeles, esős éghajlaton is lehet ugyanolyan ropogós a pizzatészta és napsütötte a paradicsomszósz, mint Olaszországban. Nem lehet. De nem is kell. Ez egy másik vidék, más ízekkel és igényekkel. Azonban Oliver éttermében számomra az őszinteség volt a vonzó – na meg persze a kellemesen összepárosított és remekül tálalt ízek.

Előételnek kipróbáltuk az elsőre bizarrnak tűnő, ámde annál finomabb, fekete színű tintahalas spagettit, és a tengeri vonalon maradva némi rántott tintahalat chilis majonézzel. A főétel pedig egy kiadós pork belly roast (sült sertés dagadó vagy hasaalja) sült téli zöldségekkel (fehérrépa, káposzta, sárgarépa), illetve egy egyszerűnek hangzó grillcsirke volt, amit paradicsomszósszal, rukkolával, fenyőmaggal és parmezánnal bolondítottak meg. Számomra ez utóbbi kombináció feltette az i-re a pontot: egy könnyed és játékos fogás, mely megidézi az olasz konyha ízeit.