Bárki kilátogatott hozzánk eddig családból, barátok közül, ételekkel kapcsolatban mindig volt egy kötelező igény: együnk rendes angol fisencsipszet! A népszerű nemzeti eledelt itt Manchesterben is lépten-nyomon megtaláljuk, így arra nem lehet panasz, hogy nincs választék.

Első látásra a fish and chips a gyorsétkezdék egészségtelen kínálatának egyike. Sokszor a media óvva int attól, hogy az olajos és nehéz finomságot fogyasszuk, mivel ugyanolyan káros az egészségre, mintha a Burger Kingben vagy McDonalds-ban enne az ember. (Persze ha mértéktelenül tömünk magunkba bármilyen ételt, alapból nem teszünk jót a testünkkel. Ez hiába hangzik közhelynek, sokaknak még mindig nem egyértelmű.) Próbáljunk meg disztingválni, és vegyük ki a fish'n'chipest a gyorsételek sorából; nézzük cask az alapokat: hal és krumpli.

Elterjedésének pont magas tápértéke az oka, illetve a megfizethetőség. Nem véletlenül volt a brit munkásosztály kedvelt menüje: egy adag fish and chips többek között tartalmaz (nem meglepő módon) szénhidrátot, B6, B12 és C vitaminokat, kálciumot, vasat és foszfort is. Mellesleg sokkal kevesebb mesterséges adalék van benne, mint akár a sima hamburgerekben, vagy az indiaiak által behozott és népszerűsített curry-ben. Persze nem felejtettem el, hogyan készül el ez az étel. A halat forró olajban sütik ki, és mellé sóval, esetleg (az általam "nagyrabecsült") borecettel kínálják a hasábkrumplit. Ha étteremben rendeli az ember, ajánlhatnak hozzá krémes borsópürét is (mushy peas), ami az angolok egyik imádott körete.

Klasszikusan az Atlanti-óceánból fogott tőkehal az alapanyag, amelyet kirántva a sült krumpli kíséretében papírba csomagolva adnak, hogy bárki munkába menet vagy egyik szórakozóhelyről a másikba sietve útközben is jóllakhasson. A forró olajban kisütött hal ötletét a Spanyolországból és Portugáliából érkező zsidó menekültektől vették át, és Londonban az ország első fish and chips boltját is egy Joseph Malin nevű zsidó bevándorló nyitotta 1860 környékén. Skóciába egy belga, az írekhez pedig egy olasz bevándorló vitte be az olcsó és tápláló gyorsételt. Eredetileg a készítéskor főzőzsírt használtak (ma is északon még sok kifőzde így jár el), mert az sajátos ízt ad a halnak. Általában cask lisztet és vizet (esetleg szódabikarbonát) használnak a bundához, de izgalmasabb verzió, amikor sört vagy tejet kevernek a panírba. A lényeg, hogy mindig a halon maradjon a hangsúly, tehát a bundája könnyű és ropogós kell legyen.

A kultúrák vegyülése újra jelentkezik, ahogyan azt korábbi bejegyzésemben is feltűnt a kínai fish and chips boltjával kapcsolatban. A zsidó bevándorlók alapítása után a huszonegyedik században már az indiaiak és már bevándorlók is próbálják hagyományos konyhájuk mellé beilleszteni a kínálatba a fish and chipset, mint egy alap (biztonsági) fogás.

Sok további érdekességet találhatunk az angolok kvázi nemzeti ételéről az erre kialakított éves verseny honlapján (The National Fish and Chips Award ), például arról is, hogy 2010-ben a hagyományos vanília, csoki stb. ízek mellé kitalálták az angol jégkrémkedvelők számára a fish and chips ízű fagylaltot is... Ehhez az én ízlelőbimbóim viszont azt hiszem, túl konzervatívak.